3. fejezet

Sziasztook!:D Itt a harmadik fejezet és bocsi, hogy nem hosszú, de nem tudtam mit írhatnák még. De ígérem a kövi izgalmakkal teli lesz:D:D! Jó olvasást. Írjatok komit:P
Puszi: Kriszti.ke


Még egy képesség


,,Egy perc és hazaér!- ez azt jelenti, hogy egy perc múlva eldől a jövőnk Edwarddal."



Nem is tudom, mit kellene neki mondanom. És ez a csilingelés a fejemben, mióta Aliceval beszélek. Mikor Alice mondott valamit, hol egyet és hol kettőt csilingelt. Talán kezdek begolyózni? Talán. De most azt kell gyorsan kitalálnom, mit mondok majd Edwardnak. Egyszerűen csak eléállok és elmondom neki az érzéseimet. Te jó ég! 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1. Hallottam kinyílni a bejárati ajtót. A szívem most biztos ezerrel dobogna ha még ember lennék. Alice gyorsan kiugrott az ablakon, hogy kettesben tudjunk lenni Edwarddal. Kettőt kopogtak az ajtómon.

-Gyere be.- szóltam ki és szerencsére nem csuklott el a hangom. Benyitott, belépett és becsukta maga mögött az ajtót.- Beszéli szeretnék veled- álltam fel az ágyról és egy lépést tettem felé.

-Nem. Nekem kell beszélnem veled.- a hangja gyönyörűen csilingelt, de mást is észrevettem benne. Úgy beszélt, mint mikor sok sok évvel ezelőtt elhagyott. Ne! Csak azt ne!- Hát nem is tudom, hogy kezdjem. Nem szeretném, ha bajod esne, mert itt vagy velünk. El kell menned. Velünk nem vagy biztonságba.- Megint ez a hülye csilingelés. Folyamatosa kettő egymást után. Mi lehet ez? Azonnal meg kell beszélnem Aliceval. Edward végig hablatyolt valamit, de nem érek most rá.

-ALICE! Hol vagy?- berontott a szobába rémült arccal.

-Mi a baj?

-Semmi, de beszélnünk kell.- Edward megfogta a karomat, hogy ne menjek el. De nekem Aliceval kell beszélnem most azonnal.- Gyere, beszélnünk kell.- mondtam neki és kifelé húztam az ajtón, be az Ő szobájukba.

-Mi az? Mondd már!- sürgetett Alice.

-Hát...ömm...izé- nem is tudom, hogy mondjam. -Fel s alá kezdtem járkálni a szobába és közben a kezemmel mutogattam.- Van ez a csilingelés a fejemben. Egyszer csak egyet, máskor viszont kettőt csilingel. Mikor valaki mond valamit. Egyszerűen nem tudom mi lehet ez az egész. Megbolondultam?

-Hát nem is tudom. Próbáljuk ki, mit különböztet meg az egy csilingelés, a két csilingeléstől. Mondok valamit és te megmondod, hány csilingelés volt. Rendben?

-Rendben, kezdhetjük.

-Ma voltam vadászni, két szarvast ettem, meg egy pumát. Nos??

-Először egy majd kettő csilingelést hallottam.

-Kezdem sejteni. De várj, még mondok valamit. Tegnap vettem Rosalieval három új cipőt.

-Kettő, majd egy.

-Most már értem. Ma tényleg voltam vadászni, de nem ettem pumát. Tegnap pedig vettem három új cipőt, de nem Rosalieval, hanem Esmével. Az egy csilingelés azt jelzi, hogy az illető igazat mondd, a két csilingelés azt, hogy hazudik. Szóval van egy harmadik képességed is. Ez szuper, Bella. Rohanok le Carlislehoz és elmondom neki. Te addig menj vissza Edwardhoz és beszélgessetek tovább.

-Ez tök'jóóó.- már a második képességnek is nagyon örültem, nemhogy még egy harmadiknak. Most már tudom mikor mond nekem valaki igazat és mikor hazudik. És így tudom, hogy Edward igazat mond-e. Jókedvűen ballagtam vissza ahol Edward várt míg Aliceval beszélgettem. Bementem és ott ült az ágyon meggyötört arccal. Nem fogom hagyni, hogy megint elhagyjon.

-Most már beszélhetünk.- ültem le az ágyra vele szemben és megfogtam a kezét.- Szeretlek.- mondtam neki.

-Bella, ez nem ilyen egyszerű. Én nem szeretlek. Ezt már elmondtam neked hetven évvel ezelőtt.- kivette a kezét a kezemből és felállt. Látszott rajta, hogy nehéz kimondania ezeket a szavakat. Két csilingelés. Hazudik. Hagyom had beszélje ki magát. Most már biztosra tudom, hogy hazudik.

-Mondd mégegyszer.

-Mit?- kérdezte értetlenül.

-Azt, hogy nem szeretsz.

-Nem szeretlek.- mondta komoly arccal. Erre én olyan jó kedvű lettem, hogy vigyorogni és ugrálni kezdtem az ágyon. Hiszen két csilingelés volt. Hazudik. Szóval szeret. Most biztos idiótának néz.

-Edward. Tudom, hogy hazudsz.- vigyorogtam a képébe.- Most jöttem rá Aliceval az előbb, hogy van egy harmadik képességem is. Megérzem mikor hazudik valaki.- odamentem hozzá és megöleltem, de Ő eltolt magától.

-Nekem...nekem időre van szükségem...Igen, egy kis időre.- majd kirohant a szobámból és a szobályába ment. Rosalie kopogtatott az ajtómon. Vajon mit akarhat?

-Gyere be.

-Szia.- jött be lehajtott fejjel.

-Van valami gond?- kérdeztem.

-Nem. Épp ellenkezőleg. Nem tudom, hogyan vélekedsz rólam, de mondanom kell valamit. Mikor még ember voltál nem nagyon szerettelek.- bólintottam.- És szeretném, ha megbocsátanád ezt nekem. Nem voltam igazságos veled szemben.- egy csilingelés. Igazat mond és erre megkönnyebbültem.- Szóval mégegyszer bocsánat.- odamentem hozzá és szorosan magamhoz öleltem és a fülébe súgtam.

-Sosem haragudtam rád. És most sem haragszok semmiért. Ugyanis nincs miért.- boldognak tűnt és én is az voltam. Hiszen Edward szeret és Rosalie is. Jó, hogy találkoztam Aliceval a repülőn.

-Akkor most magadra hagylak. Szia.- adott egy puszit az arcomra, majd kiment és magamba maradtam. Gondoltam kimegyek sétálok egy kicsit az erdőben.


Már két órája, hogy itt ülök ezen a kidőlt fán és a régi időket elevenítem fel, mikor még együtt voltunk Edwarddal. Épp azt elevenítettem fel mikor először megcsókolt az erdőben. Akkor még minden jó volt. Akkor még eggyütt voltunk. Hallottam, ahogyan valaki leugrik egy száz méterre tőlem lévő fáról és felém fut. Edward az. Meg is érkezett és egy lépésre állt meg tőlem. A lélegzetem is elállt. Egy teljes percig csak egymást bámultuk. Meg akarom csókolni. De nem akarom letámadni. Hiszen idő kell neki azt mondta. Elkezdett mosolyogni, majd nem állta meg és röhögni kezdett. Most meg mit nevet? Bella már megint hülye vagy! Szidtam magam és lerejtettem az elmémet. Hallotta a gondolataimat, kitudja mióta. Beleharaptam a szám szélébe és zavarba jőve lehajtottam a fejemet. Ő felemelte két ujjával a fejem az állam alá nyúlva.

-Kérlek bocsátsd meg, hogy elhagytalak.- mondta azzal a csibészes mosolyával, amit annyira szeretek. Bólintottam.

-Szeretnék veled beszélgetni. Igazából miért hagytál el?- kérdeztem,de féltem, hogy rosszul fogja érinteni a kérdésem. Igaz próbálta leplezni az érzelmeit, de nemnagyon sikerült neki.

-Nem akartam, hogy ne legyen teljes a életed. Nem akartam elvenni a lelkedet. Gondoltam nem esik bajod, ha mi elmegyünk. De tévedtem. Ha nem hagytalak volna el, akkor talán Victoria nem tette volna ezt veled.- látszott rajta, hogy ideges. Beleütött az alattunk lévő fába, hogy levezesse a feszültségét.

-Nem tetszik neked, hogy vámpír vagyok?- felugrottam mellőle és iszonyúan mérges lettem.- Szóval szerinted inkább lennék halott, mint vámpír melletted?

-Félre érted. Szeretlek, de ennek nem így kellett volna történnie.- szűrte ki a fogai közt.

-Hát nem érted? Szeretjük egymást. Ha te nem lehettél ember, akkor nekem kellett vámpírrá válnom, hogy eggyütt lehessünk. Olyan szűk látókörű vagy. Már nem lehet rajta változtatni. törődj bele és értesíts, ha sikerült!- Fogtam magam és futni kezdtem. Még nem tudom, hogy hová megyek, de az biztos, hogy el innen. Már egy negyed órája futok. Hallottam, hogy valaki fut utánnam. Csavarta az orrom a szaga. Ez nem vámpír, ez valami más...