Sziasztoook!:D Ez az első történetem és persze a Twilight-sagahoz kapcsolódó. Itt is az 1. feji. Ez inkább visszaemlékezés a múltba. De majd meglátjátok. Ja és jó olvasást!:D
Puszi: Kriszti.ke
Visszaemlékezés
Miután Edward elhagyott, mert nem szeretett, teljesen össze voltam törve. Jacob tudott csak felvidítani, senki más, még Carlie sem. Én nem tudtam viszonozni Jacob érzéseit. Én mindig csak Edwardot szerettem és szeretem is. Unalmasan teltek a napjaim. Már két éve nem hallottam felőle...Edward felől. Azután a két év múlva minden rosszra fordult. Victoria visszajött értem. Jacob nem tudott megmenteni, túl későn érkezett. Victoria elrabolt, hamis nyomokat csinált, így Jacob és a falkája semmiképp nem találhatott volna rám. Elősször csak szenvedtetett. Edwardal. Olyasmiket mondott, hogy Ő sosem szeretett, csak játszadozott velem. Ez hazugság volt. A miénk volt a legnagyobb szerelem a világon, amíg az ő szerelme köddé nem vált. Azonban én a mai napig szeretem Őt. Majd egy kerek hónap szenvedés után, Victoria megharapott. A pokol tüzén égtem három napig. Mikor felébredtem minden más volt. A színek, a hangok, az illatok, vámpír lettem. Olyan haraggal keltem fel az ágyból, ahol meghalt az emberi énem, hogy egyből Victoriának estem. Megöltem. Nem volt könnyű, de erősebb voltam nála és még a haragom is hozzátársult. Égett a torkom, mintha izzó vasat dugtak volna le a számon. Semmiképpen nem akartam embert ölni. A hallásomra és a szaglásomra koncentrálva, egy erdő felé vettem az irányomat. Levadásztam kettő medvét és három szarvast a biztonság kedvéért. Sokat gondolkoztam rajta mit kellene magammal kezdeni, így hát arra jutottam, hogy járom a világot. Mindig is szerettem volna megnézni a világ különlegességeit. És, hogy már vámpír lettem semmi akadálya. Hátrahagytam az emberi életemet, Carliet, anyut, Philipet és Jacobot. Szegénykém biztos magát okolta. De nekem el kellett mennem. Ott minden Edwardra emlékeztetett. Most épp egy repülőtér várójában ülök. Igen, megszoktam az embereket, de még mindig nagy a csábítás. A velem szemben lévő, körülbelül velem egykorú fiú már fél órája engem bámul. Meg kell mondanom, elég csinos vámpírlányka vagyok. Felálltam és elmentem mellette. Nagyon közel voltam hozzá, Túl közel ahhoz, hogy majdnem megtámadjam. A férfi persze végig a fenekemet stírölte. Továbbmentem magamba mosolyogva az iménti eseménytől. A gépem már megérkezett, már csak megtankolják és lehet is beszállni. A jegyem a bal oldalt 14. sor 4. székére szólt. Megkerestem a helyem, a kézipoggyászomat felraktam a székemhez tartozó poggyásztartóba és leültem. Elővettem az MP4-emet és zenét kezdtem hallgatni. Egy ismerős illat csapta meg az orrom. A váróbeli fiú illata. Istenem add, hogy nem mellettem fog ülni. Megint cserben hagyott Isten, azóta majdnem mindig mióta átváltoztam. Kezdem elhinni Edward elméletét, hogy a átváltozás után elhagy a lelkünk. De most már mindegy, nem lehet visszacsinálni. Leült mellém a fiú és vigyorogni kezdett rám. Úgy látom meg fog szólítani. És az érzéseim nem hagytak cserben.
-Üdv! Remélem jó utunk lesz. Ms..?
-Ms. Isabella Marie Swam. És a te neved?
-Tom Masen.- Felém nyújtotta a kezét és kezet fogtunk. Remek! Edward névrokona. Most egész úton Ő fog a fejemben járni. Ennek a Tomnak nagyon erős az illata. Körülbelül 19 éves lehet és rövid barna haja van. Emberi szemmel igazán jó képű, vámpírszemmel már kevésbé, de elmegy.
-Hogyhogy az államokba utazol?- kérdezte.
-Hát utazgattam egy kicsit és most tartok hazafelé.
-Értem. Én a nagyszüleimhez megyek. Nagyon betegek és kitudja látom-e még őket.
-És hol laksz?-kérdeztem, mert elég régen beszélgettem emberekkel és kezdett hiányozni.
-Angliába a szüleimmel.- nem is tudja milyen szerencsés, hogy vannak még szülei. Megéreztem egy illatot. Egy vámpír illatát a repülő orra felől. Elindult a repülőn és még intenzívebben éreztem az illatát. Ismerős illat, de még vámpír életemben nem éreztem. Talán ember életemben. Igen, ez Cullenék illatára emlékeztet. Istenem add, hogy ne Edward legyen az. Ő is megérezhette az illatom mert a vámpírhallásomnak köszönhetően hallottam, hogy mélyen a levegőbe szagol. Használtam a képességem, hogy megkeressek egy embert, aki esetleg láthatja melyik Cullen utazik a repülőn. Találtam egy embert akinek a szemén keresztül láttam azt amit Ő látott. Szerencsére nem Edward volt az, hanem Alice. Muszály odamennek hozzá. Most azonnal. Hiszen ő a legjobb barátnőm. Tudniuk kell, hogy mi lettem. A stuardeszek tájékoztattak, hogy már ki lehetett kapcsolni az öveket. Kikapcsoltam és megkértem Tom-ot, hogy engedjen ki. Előlre felé haladtam, de végig annak az embernek a szemében voltam, aki látta Alicet. Végre ottvagyok az ülése mögött. Éreztem rajta, hogy nagyon feszült, nem tudja, hogy ki közeledik. Hiszen lerejtettem az elmémet a pajzsommal a másik képességemmel és így nem láthatja a jövőben hogy ki közeledik. Fogtam magam és leültem a mellette lévő üres helyre. Lassan felém fordította a fejét és annyira megdöbbent, mint mikor én éreztem meg az illatát és még levegőt venni is elfelejtett.
-Bella??!- kérdezte meghökkenten és csodálkozva.
-Szia Alice. Igen én vagyok, Bella- mondtam neki mosolyogva és visszaszámoltam magamba mikor ugrik a nyakamba. Hááárom, ketőő, egy. És a nyakamba ugrott, ahogy visszaszámoltam. Éreztem, hogy legszívesebben sipítozott volna, hiszen legszívesebben én is ezt tettem volna. Közel hetven éve nem láttam. Már biztos azt hitték, hogy meghaltam.
-Annyira hiányoztál. -szipogta és én is elkezdtem szipogni.
-Te is nekem.
-Mesélj!. Hogy lettél vámpír?- ennél a szónál lehalkította a hangját, hogy senki más nem hallja csak én. Csak egy nevet mondtam.
-Victoria.
-Na mesélj már tovább!!-szót fogadtam és tovább meséltem.
-Miután ott hagytatok, két év múlva Victoria visszajött. És hát ez lett belőlem. Az elmúlt közel hetven évben utazgattam és most tartok haza Forksba. Már biztos senki sem emlékszik ott rám.
-Ami azt illeti nem. Vagyis van aki emlékszik ott rád.
-Tessék?
-Mi igen, most én is Forksba megyek. Megint ott lakunk, körülbelül egy éve már majdnem.- hát akkor utazgatok még amíg Edward el nem húz onnan. Nem akarok a nyakára mászni, miközben Ő nem szeret, amit világosan a tudtomra is adott.- Gyere velem, lakj nálunk. Mindenki biztos örülni fog.- ennél a szónál felhorkantam.
-Még, hogy mindenki...- és újból felhorkantam.- én tudok egyet mondani aki biztos nem örülne. Az exem Edward. Vagy már nem emlékszel? Megmondta, hogy nem szeret. És elhagyott. Vagy nincs igazam?
-Részben igazad van.
-Részben? Ezt mégis, hogy érted?- kérdeztem.
-Abban igazad van, hogy elhagytunk és, hogy erre nincs mentség, de kapaszkodj meg mert, Edward mindig is téged szeretett és ez már nem fog megváltozni.
-Igen? És ha "mégis szeretett volna és most is szeret "- idéző jeleket rajzoltam a levegőbe ...akkor miért hagyott el anno?
-Mert azt gondolta úgy jobb lesz neked. Nem fenyeget semmi nem emberi, de te vagy rá a bizonyíték, hogy tévedett, hiszen vámpír lettél. Nagyon szeret téged. Azóta élő halott, mióta elhagyott. Szeret téged! Érted?
-Értem, de...- kezdtem volna ellenkezni de közbevágott.
-Nincs semmi de...
-Értem.- Én lennék a világ legboldogabb embere azaz vámpírja ha ez tényleg igaz lenne. De biztos, hogy nem így van, ahogy Alice mondta.
-Akkor ezt megbeszéltük. Mihelyst leszálltunk Emmet és Jasper vár majd ránk. Biztosan meg fognak lepődni.- és felém kacsintott.
-Abban biztos vagyok!- értettem eggyett Alice-el. -De nem hiszem...
-Mondtam már, hogy semmi de!
-Bocsánat.
-Szóval várnak ránk, hazavisznek és a többit megbeszéljük otthon.
-Jó...beszélgetünk. De nem fogok ott lakni. Veszek egy házat Forksban. Egy sajátot. Rendben?
-Rendben.- Látszott rajta, hogy letörte a válaszom, de engem is megérthetne már valaki.- Nemsokára földet érünk. -közölte és ismét fel volt dobva, hogy nemsokára megérkezünk.
-Alig várom- hazudtam mosolyt erőltetve az arcomra. A további harminc percben meséltünk egymásnak mik történtek velünk az elmúlt hetven évben, miközben én azon görcsöltem, hogy nemsokára földetérünk. Nem is kellett sok és már landoltunk is. Visszamentem Tomhoz, hiszen ott volt a kézi poggyászom Leszálltunk a gépről és bevittek minket a reptér épületébe, ahol gyorsan fogtuk a bőröndjeinket. Azt azért meg kell jegyeznem, amíg nekem két bőröndöm volt, Alicenak három. Kimentünk a parkolóba és két meglepődött vámpírsráccal találtam szembe magamat. Annyira örültem nekik, hogy a csomagjaimat eldobva feléjük rohantam és a nyakukba ugrottam. Majd egy jó nagy szorongatás után elengedtem őket, hátráltam két lépést, hogy mindkettőjük arcát jól láthassam.
-BELLA??!- kérdezték egyszerre. A meglepettségtől nem nagyon tudtak beszélni.
-Méghozzá élő kiadásban.- viccelődtem.- Hogy vagytok srácok?- és beleütöttem mindkettőjük mellkasába.
-Ennél jobban már nem is lehetnénk.-mondta Emmet.- De, hogyhogy vámpír vagy?
-Majd elmondja, ha hazaértünk és ott mindenki hallhatja és láthatja, stb.-Alice a mindenki szót jól megnyomta. Mindenki értette, hogy kire céloz. Elpiultam volna, ha ember lennék. Míg be nem ültünk a kocsiba Em elsütött egy poént, meg hogy örül hogy élek, meg ilyenek. Igen, semmit sem változott. Jasper nem igen szólalt meg, de látszott rajta, hogy örül,hogy láthat. Alice gyorsan vezetett a házuk felé és mindenki a gondolataiba merült. Én ültem hátul Em-mel, Jasper pedig Alice mellett az anyósülésen. Kezdtem aggódni mit szólnak majd hozzám. Végre megálltunk a kocsival. Ugyan abban a házban laktak, mint hetven évvel ezelőtt. Mind kiszálltunk. Alice ment elől, mögötte Jasper, Em és én.
-Sziasztok! Megjöttünk. Nem fogjátok kitalálni kit hoztam!!- szólt be Alice a házba. Már én is beléptem és az ajtót is becsuktam magam mögött, mikor megfordultam és nyolc ugyancsak meglepett aranybarna szempár bámult vissza rám. Carlisle, Esme, Rosalie és Edward.
